negyedévente megjelenő ingyenes tájékoztató
III. évfolyam www.ozun.ro 2008 május
„Minden erőmmel szülőföldem szolgálatában!”
Egy mandátum végi összegezés
Hihetetlen, de valóság, hogy egy szempillantásnak tűnő 4 évet hagytunk magunk mögött. Négy olyan nehéz évet, amelyben a szó szoros értelemben minden benne volt. Sajnos nem volt egyszerű és zökkenőmentes.
Polgármesterként, de főleg emberként mindig azon voltam, hogy a hivatalba belépő embert, polgárként értékeljem és segítsem, ne pedig a személyét vagy rangját minősítsem. Ezért nem volt előttem soha sem szegény, sem gazdag, sem magyar, román vagy roma (cigány) nemzetiségű, mindenki egyforma volt. Sokszor nehéz volt!
Felvállalni feladatokat a közért, embertársainkért talán nem is tűnik annyira túl bonyolult kihívásnak. Ellenben ezek kivitelezése, megvalósítása sok fejfájással, töprengéssel és szakmai odafigyeléssel jár. A szülőföld szolgálatában, a közért és az itt élő emberekért értelmesen és egyben eredményesen tenni, dolgozni csakis öntudatosan, felkészülten és sokszor szilárd, határozott lépésekkel lehet. Nem könnyű!
Az utóbbi 4 esztendőben nem mindig kényelmes határozatok vagy intézkedések születtek ahhoz, hogy a községünk felfelé ívelő fejlődés fenntartható útját meg tudjuk tartani. Csak a pesszimisták nem látják (láthatják) az utóbbi évek pozitív látványos eredményeit (ivóvíz szolgáltatás; közutak és a közvilágítás minősége; a középületek és a tűzoltó szertárak állapota; gyerekparkok létesítése, hangos bemondó kivitelezése, uzoni központi park modernizálása, saját munka géppark kialakítása, és még sorolhatnám tovább...). Ezek az eredmények lakosságarányosan megtalálhatóak Uzon község mind a hét falujában. Önkormányzatunknak nem volt egyetlen mostoha gyereke sem, mind egyformák voltak.
Szintén az elmúlt 4 év munkaeredményeként könyvelhetőek el azok a nagy jelentőségű projektek, amelyekért keményen és sikeresen dolgoztunk és elnyertünk, illetve a kivitelezésük már elkezdődött (uzoni ivóvíz és szennyvízcsatorna hálózat és ülepítő; kultúrotthonok teljes körű rehabilitációja; Uzon községi szabadidő park), vagy később kezdődnek el (Szentivánlaborfalva, Lisznyó és Bikfalva ivóvíz és szennyvízcsatorna hálózata és ülepítők; Uzon és Szentivánlaborfalva járdahálózatának kialakítása, valamint a főutcáinak aszfaltozása; a Lisznyói – Lisznyópataki községi út aszfaltozása; a sepsimagyarósi út rehabilitációja; sportpálya program elindítása a falvakban stb.) Példaként megemlítem, hogy a 2008 –as költségvetésben a szentivánlaborfalvi járdarendszer elkezdésére 1 milliárd régi lej áll rendelkezésünkre, az uzoni utak és utcák modernizálására több mint 3 milliárd régi lejt tartalékoltunk – a kivitelezést önerőből, csakis akkor kezdhetjük el (kb. 2008. augusztus - szeptember), amikor Uzon összes utcáin (zsák utcák is) befejeztük a közművesítést (egyelőre kivételt képez a „Margit sziget”) és az egyéni bekötéseket.
Ebben az évben elkezdődnek a zöldmezős beruházások is az Uzon – Kilyén – i szakaszon létrehozott ipari parkban (aszfalt és beton-stáció; logisztikai park stb.) ahol a megegyezések szerint, főleg itthoni, községi munkaerőt fognak foglalkoztatni.
Ahhoz, hogy további befektetőket tudjunk vonzani községünkbe (és nem csak Uzonba!) ehhez elsősorban a településeink infrastruktúráját fogjuk továbbra is folyamatosan és tudatosan kiépíteni, illetve megpróbáljuk behozni, bekötni Uzon község összes településeire a földgázt. Ez irányban is már elkezdődtek a tárgyalások.
Az elmúlt 4 esztendőben becsülettel ápoltuk a már meglévő külföldi testvérkapcsolatokat, illetve újakat létesítettünk. Ez esetben elsődleges célpontként említhetjük az egyre szélesebb körű - egyéni vagy családi barátságok kialakulását, a kölcsönös szakmai tapasztalatokat, valamint a kétoldalú intézményi együttműködést.
Az elmúlt 4 esztendő vívmánya a különböző kulturális és sport jellegű rendezvény sorozatok felejthetetlen pillanatai is, mint például a „Uzon Községi Napok”, mely a 7 falu már megszokott és várt közkedvelt ünnepe, vagy akár folytathatnám a „Termésnapok” - kal vagy az egyedi jellegű „Erdély legerősebb faluja” elnevezésű virtusvetélkedővel, és más falunapok. Ezek mind a mi ünnepeink voltak, maradnak és lesznek!
Mindezek megvalósítása sok – sok energiát igényelt és igényel. Valójában minden erőnkre szükség van ahhoz, hogy fölemelt fővel, emberként és áhítatosan a szülőföld szolgálatában, a közösségünk fenntartható fejlődését megteremtsük, és tovább vigyük. Ehhez pedig nem szónokokra, nem hamis prókátorokra, nem megtévesztőkre van szükség, hanem olyan személyekre akik a közért már tetteikkel bizonyítottak.
dr. Ráduly István, egyetemi adjunktus
Uzon község polgármestere
Iskolanapok
Kedves szülők, nagyszülők, gyermekek!
I
smét beköszöntött május, a tavasz talán legszebb hónapja. Május, az iskola életében is jelentős, hiszen a dolgozatírások, az értékelések időszaka, ugyanakkor közelednek az iskolanapok. Lassú léptekkel ugyan, de az iskola arculata is változik napról napra, és mi tanúi vagyunk az új változásoknak. A legutóbbi változás azonban, nem az építkezések terén történt. Iskolanapok előtt felhívást tettünk szülőknek, gyermeknek, az iskoludvar takarítására. A felhívásra csak nagyon kevés felnőtt válaszolt. Az önkormányzat, a vállalkozó és tanulóink annál inkább .A gyermekek odaadással, jókedvvel takarítottak, hordták a deszkákat, ültették a virágokat, a pedagógusokkal együtt. Kicsik és nagyok egyaránt. A szívünk megtelt melegséggel, mert ismét megcsillant a remény. Gyermekeink nemcsak igényt fejeztek ki a szebb iránt, tettek is érte. Mindenként elgondolkodtató és példaértékű… Iskolanapokra, nem tökéletes, de rendezettebb udvarral várjuk a szülőket, érdeklődőket, meghívottakat, vendég iskolák képviselőit. A pedagógusok lelkes irányításával készülnek kiállításokkal, versenyekkel, hagyományos népi játékokkal, sportvetélkedőkkel tanulóink és várják, hogy észrevegyék, dicsérjék, méltányolják munkájukat. A Tatrangi Sándor iskola, pedig kitárt kapuval továbbra is várja régi és új diákjait…
Szabó Margit igazgatónő
UZON KÖZSÉGI NAPOK
PÉNTEK – MÁJUS 16
10.00 – Irodalmi vetélkedő – Ifjúsági Közösségi Ház
15.00 – Üzletember találkozó– Ifjúsági Közösségi Ház
18.00 – A Polgármesteri Hivatal munkaerőgépeinek kiállítása – Szabadidő Központ
18.15 – dr. Ráduly István uzoni polgármester megnyitóbeszéde – Szabadidő Központ
19.00 – Irodalmi könyvbemutató - Ifjúsági Közösségi Ház
20.00 – Szabadtéri Disco – Szabadidő Központ
SZOMBAT – MÁJUS 17
09.00 – 17.00 - Iskola napok
16.30 – az Uzoni ATLANTISZ gyerek-fúvószenekar előadása - – Szabadidő Központ
17.00 – Minifoci - Sportcsarnok
18.00 – Márk Attila – Gyerekdalok - Szabadidő Központ
19.00 – LEG – ek versenye - Szabadidő Központ
19.30 – Főzőverseny eredményhirdetés - Szabadidő Központ
20.30 – KONCERT - Szabadidő Központ - Love Stars - Mc Badi - Kaly
VASÁRNAP – MÁJUS 18
10.00 – Minifoci – Sportcsarnok
11.00 – Istentisztelet és a SZIVÁRVÁNY női kórus előadása – Református templom
12.30 – Lovas – zenés felvonulás
13.00 – Székelykapu avatás - Szabadidő Központ
13.30 – ATLANTISZ Fúvószenekari koncert és Mazsorettparádé - Szabadidő Központ
15.30 – Népdalcsokor - Szabadidő Központ
16.00 – Díszgyűlés – Községháza
17.00 - IDA AEROBIC - Szabadidő Központ
18.00 – OPERETT EST - a „Plugor Sándor ” Műv. Lic. tanárai és diákjai – Kultúrotthon
18.30 – TOMBOLAHUZÁS
19.00 – EQUINOX - koncert - Szabadidő Központ
21.30 – Kacor Feri – Koncert - Szabadidő Központ
22.30 – TŰZIJÁTÉK - Szabadidő Központ
BIKFALVI FALUNAPOK
Szombat
Az uzoni ATLANTISZ Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorettcsoport felvonulása
Ünnepélyes megnyitó
Fúvószenekari koncert és mazsorettparádé
Gyermekpark avatás
Iskolások műsora
Kiállítások megnyitója
Csángó gyerekek fotókiállítása
Élő népművészet
Szerenád zenekar
- KONCERT - Angie - Majláth Attila
Vasárnap
Istentisztelet
A PRO MUSICA együttes előadása
SNAPS VOCAL BAND
Kiállítás – Péter Alpát
- Váralljai Réka
Népzene – Tokos Csongiék
- Tanulók Háza Zenekara
LEG – ek vetélkedője
Értékelések, díjazások
Könnyüzene
„ Kárpát Medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője ”
(Határon túli döntők)
UZON – 2008. június 14 – 15. - Erdély Legerősebb Falva
~ Műsorelőzetes ~
Szombat - jún. 14 – Versenyszámok
– KONCERTEK
- COMPACT – Pop – Rock együttes
- Komáromi István koncertje
- TÜZIJÁTÉK – a Budapesti MTTOSZ szervezésében
Református egyházi hírek
Január a számadás, az önmagunkkal való szembenézés ideje volt. Lezártuk a 2007-es évet, megvizsgáltuk, hogy hány keresztelés, temetés volt, hányan költöztek ki és hányan költöztek be az egyházközségünkben, hányan konfirmáltak, milyen volt az istentiszteletek, bibliaórák, vallásórák látogatottsága, milyen tevékenységet végzett a Presbitérium, a Nőszövetség, a Dalárda, az IKE, hány gyermek járt vallásórára, milyen szeretetszolgálatot végeztünk, hogyan áll anyagilag az egyházközség, milyen javítási-teljes felújítási munkálatokat sikerült elvégezni, hogyan ápoltuk a kapcsolatainkat, milyen fontosabb események történtek az egyházközségben. Mindezek mellett a felkészülés ideje is volt január, mert
-
Február 1-én a Református Dalárda és Nőszövetség az idén is megrendezte a Farsangi hagyományos, műsorral egybekötött kosaras bálját. Az idei előadás jeleneteket tartalmazott Petőfi Sándor: János vitéz című művéből. Betanították: Ungváriné Szakács Judit tiszteletesasszony és Szabó Margit igazgatónő. Erőt, egészséget és kitartást kívánunk atyánkfiainak, hogy továbbra is tudják ápolni e hagyományt s örömmel, legyenek a színpadon ötven, hatvan, hetven vagy nyolcvan évesen is.
-Istennek hála az idén is sikerült megszervezni az Egyetemes Imahetet február 24-e és március 2-a közt. Az Imahét százéves fennállását ünnepelte az idén, programját az Amerikai Egyesült Államokbel-i keresztyének állították össze, vezérigéje : „Szüntelen imádkozzatok” I. Thesz.5:17
A szokásokhoz híven az idén is vendéglelkipásztorok hirdették Isten igéjét. Ungvári Barna-András helybeli lelkipásztor vasárnap esti az Imahét programjába bevezető szolgálata után, hétfőn Dávid György Sepsiszentgyörgy Krisztus Király római katolikus templom plébánosa, kedden Tordai Ernő sepsikőröspataki unitárius lelkipásztor, szerdán Incze Zsolt-György Sepsiszentgyörgy-Szemerja lelkipásztora, csütörtökön Bende Tamás csomakőrösi lelkipásztor, pénteken Marosi Károly dálnoki lelkipásztor, szombaton Fancsal Zsolt bölöni lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Minden imaheti estét szebbé tettek a szavaltok és az énekek. Pénteken este az ifjak énekeltek, szombaton Csia Ildikó fuvolajátéka és a bölöni Vegyes Kar zenekarkísérettel előadott énekei örvendeztettek meg. Az Imahét március 2-án, vasárnap szeretetvendégséggel zárult.
-Március 15-én, ebben az évben is méltóságteljesen emlékeztünk meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.
Az ünnepség a református templomban istentisztelettel kezdődött, amikor Igét hirdetett Ungvári Barna-András református lelkipásztor Máté 5:11-12 alapján, imát mondott: Albert Imre plébános.
A helybeli lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Szabó Margit iskolaigazgató, a helyi RMDSZ elnöke, dr. Ráduly István polgármester, Szabó Ilona szenátor ünnepköszöntő beszédei következtek.
A Tatrangi Sándor Iskola Gyermekkórusa, a Jókai Mór Közművelődési Egyesület Szivárvány kórusa tagjaiból egyesített énekkar Keresztes Enikő zenetanárnő vezetésével ünnephez illő dalokat adott elő.
A helybeli V-VIII. osztályos tanulók szívet melengető ünnepköszöntő műsora után , amelyet Szabó Margit igazgatónő és Ungváriné Szakács Judit tiszteletesasszony tanítottak be elénekeltük nemzeti imánkat.
Az ünneplő gyülekezet a templom portikusa elé vonult,
A koszorúzás a megszokott rendben zajlott, a koszorúzás alatt az uzoni Atlatisz Művelődési Egyesület Fúvószenekara zenélt.
Koszorúztak:
-a templom férfi bejáratánál, Sükösd Sámuel ref. lelkipásztor és az uzoni szabadságharcosok emléktáblájánál:
-helyi RMDSZ, Szabó Ilona szenátor, Református Egyház, Református Nőszövetség, Katolikus Egyház
-Pünkösti Gergely kopjafájánál: Tatrangi Sándor Iskola.
-Jókai emléktáblánál: Jókai Mór Közművelődési Egyesület
-Itt tört ki Háromszék önvédelmi harca ...emléktáblánál : Polgármesteri Hivatal és Helyi Tanács.
A bensőséges ünnepség a székely himnusz eléneklésével ért véget.
A református egyház Gyülekezeti termében szeretetvendégség várta az egybegyűlteket s ugyanitt a helyi RMDSZ által kiírt: Háromszék önvédelmi harca 1848-49-ben témájú pályázatra beérkezett rajzok, irodalmi próbálkozások, fegyverek voltak kiállítva, ahol ezek díjazása is lezajlott. Köszönet érte a szervezőknek és a tanulónak.
-A Húsvétra való készülődés jegyében március 19-én a Nőszövetség tagjai próbáltak eredeti mintákat viasszal ráírva pirosra festeni a tojásokat.
- Húsvét első napján Igét a helybeli lelkipásztor hirdetett Máté 28:7-10,16-20 alapján, úrvacsorai ágendát mondott és segítkezett az úrvacsora osztásában Bács János nyugalmazott lelkipásztor. A Húsvét bensőségességét, örömteli voltát emelte a Mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásába vetett hitünk s reménységünk szerint
Ő ad nekünk elég erőt, reménységet, szeretet, hogy könnyebben tudjuk elhordozni a mindennapi élet megpróbáltatásait.
-Április 23-án, szerdán az Imateremben Bernád Ilona marosvásárhelyi népi-és természetgyógyász tartott előadást: A magyar népi gyógyászat alkalmazhatósága témával.
- Április 27-én, vasárnap 12 ifjú (3 fiú és 9 leány) tett fogadalmat hitéről a konfirmáció alkalmával
.Ekkor kerül sor a 25,50,75 éve konfirmáltak találkozójára is. A kikérdezés, fogadalomtétel, úrvacsoravétel, ünnepi fényképek készítése, az elhunyt konfirmáltakról való megemlékezés után szeretetvendégség volt a gyülekezeti teremben.
-Május első vasárnapja Anyák napja. Az istentiszteleten Lukács 1:28,38 versei alapján Mária példáját állította a gyermeket váró szülők és édesanyák, valamint nagymamák elé Ungvári Barna-András lelkipásztor. A vallásórás gyermekek egy kis csapata Nagy Hajnalka vallástanárnő által betanított, szívet melengető, ünnepköszöntő műsora után virágokat ajándékoztak a templomban levő édesanyáknak, nagymamáknak..
-Szeretettel hívjuk és várjuk keresztyén testvéreinket a vasárnapi istentiszteletekre, minden hónap utolsó szerdáján este 7 órától tartandó Felnőtt Bibliaórára és a minden pénteken ugyancsak este 7 órakor kezdődő Ifjúsági Bibliaórára is.
Ungvári Barna-András református lelkipásztor
~ Uzoni Hirlap ~ Főszerkesztő: Ugron Ernő ~ Felelős kiadó: dr. Ráduly István polgármester Uzon, Gabor Áron út 75 sz. Kovászna megye Kiadva 2000 példányban Nyomda: S.C. Arlero SRL

