Monthly Archives: augusztus 2009

Pályázatok

Az Uzoni Polgármesteri Hivatal 2013. évi pályázati kiírásának eredményei

PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Uzon Község Tanácsa pályázatot hirdet a községben működő civil szervezetek, egyházak, művelődési és oktatási intézmények számára a 2013. évben zajló programokra a következő témakörökben: művelődés, ifjúság, tudomány és szabadidő, valamint az egyházközségek támogatására és folyamatos tevékenységű civil szervezetek éves programjának résztámogatására.
I. Művelődési, ifjúsági, tudományos, szabadidős programok, illetve rendezvények résztámogatása.
II. Folyamatos tevékenységű, intézményes keretben működő civil szervezetek éves programjának résztámogatása.
III. Sport programok és rendezvények résztámogatása
IV. Egyházközségek támogatása:
a) egyházi épületek építése és javítása
b) a kulturális örökség részét képező javak karbantartása és javítása
c) egyházak által szervezett szociális programok.
V. Települést, térséget bemutató kiadvány támogatása

***
A művelődési, ifjúsági, tudományos és szabadidős tevékenységekre benyújtott pályázatok elkészítésénél a 2001/245-ös törvény által jóváhagyott és a 2008/2-es kormányhatározattal módosított és kiegészített 1998/51-es számú kormányrendeletet és a 2006/350-es számú ifjúsági törvény előírásait kell figyelembe venni.
A sport-programokra, rendezvényekre benyújtott pályázatok elkészítésénél az Országos Sportügynökség 2006/130-as számú rendeletének és a 2007/1447-es kormányhatározat előírásait kell figyelembe venni.
Az egyházközségek költségeihez való hozzájárulás a 2002/125-ös törvény által jóváhagyott 2001/82-es számú kormányrendelet, valamint a 2002/1470-es számú kormányhatározat előírásainak alapján történik.
A részvételi dokumentációk elkészítésénél és a pályáztatás lebonyolításánál a közérdekű nonprofit tevékenységek közpénzekből való visszanemtérítendő támogatására vonatkozó 2005/350-es törvény előírásait is figyelembe kell venni.
A pályázatok leadási határideje: 2013. április 15 , a postabélyegző dátuma, vagy személyesen 13 óráig a Polgármesteri Hivatalnál.
A határidőn túl beérkezett és a hiányos pályázatokat (hiányosan kitöltött űrlap, hiányzó mellékletek) érvénytelennek tekintjük.

A pályázati űrlap letölthető az alábbi linkről : Pályázati űrlap

Elszámolási űrlap

Kitüntetések

DÍSZPOLGÁRI KITÜNTETÉSEK

1992

Beke György – író

1996

Wagner István – mérnök, az Uzoni Szesz- és Keményítőgyár igazgatója

2005

Keresztes Enikő – zenetanár

2005

Ugron Ernő – karnagy

2012

Korodi Attila – Miniszter (Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium)

2012

Borbély László – Miniszter (Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium)

2012

Para Lóránt – Minisztériumi Főtitkár
(Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium)

2013

Kocsi János – Nagykáta polgármestere

2013

Klátyik András – Alsótold polgármestere

2013

dr. Sümegi Zoltán – Tolna polgármestere

PRO COMMUNITATE KITÜNTETÉSEK

2007

Kányádi Ferenc – állatvédő

2007

Dr. Kusztura János – fogorvos

2007

Dr. Kondor Attila – állatorvos

2008

Kerezsi Mária – tanár

2008

Kerezsi János – tanár, igazgató

2012

Szabó Imre – festő

2012

Pál János – festő

2012

Fazakas Sándor – kézműves

 

 

Civil szervezetek

ATLANTISZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET

Az Atlantisz Művelődési Egyesület 1999. június 2. – án alakult azzal a szándékkal, hogy tovább ápolja és fejlessze a több mint fél évszázados múltra visszatekintő uzoni fúvószenei hagyományokat.

Az egyesület égisze alatt ma már működik egy ifjúsági fúvószenekar és mazsorettcsoport, valamint egy gyerek fúvószenekar és mazsorettcsoport. Az egyesület összesen 78 tagot számol.

Az utánpótlást a Sepsiszentgyörgyi Népi Művészeti iskola Uzonba kihelyezett fúvós szakosztályában tanítják szakképzett tanárok.

A két haladó csoport koronás résztvevője számos Erdélyi fúvóstalálkozónak és fesztiválnak, ugyanakkor több alkalommal szerepeltek magyarországi rendezvényeken és fesztiválokon. Állandó jelleggel részt vesznek a község és a vidék szellemi és kulturális életében.

Műsoruk változatos, repertoárjukban felcsendülnek hagyományos történelmi indulók, klasszikus és népdalfeldolgozások, ugyanakkor megtaláljuk a könnyűzene számos műfaját: szamba, mambó, diszkó, woogie – boogie és Rock and rolle.

Az egyesület elnöke és a zenekar karnagya Ugron Ernő, a mazsorettcsoportok oktatója Ugron B. Kinga.

 

 

A BIKMAKK KULTURÁLIS EGYESÜLET egyik fő célkitűzése, hogy a fiatalság számára perspektívát teremtsen, olyan programokat szervezzen, melyek erősítenék a közösségi életet, és ráébresztik a fiatalokat kistelepülésük értékeire, az azokért való tevékenységek fontosságára és hasznosságára.

Eredményeink vannak már ezen a téren, ugyanis teleházat létesítettünk, melyben olvasóterem van, közel 3000 kötet könyvvel, melyet az egyesület adományokból gyűjtött.

Tevékenységeink több éves múltra tekintenek vissza. Nyolc kiadást ért meg a Zene és Kézműves Tábor, kilencedik alkalommal került megrendezésre a Bikfalvi Reneszánsz Zenei Napok, nyolcadik alkalommal az Őszi Ifjúsági Közművelődési Napok. Élő népművészet címen állandó kiállításunk van a hagyományos húsvéti írott tojásokból, farsangi maszkokból, népviseletbe öltözött fakanálbábukból, régi szőttesekből-, varrottasokból. Állandóak az alkalmi hangversenyek, kiállítások. A falu történetéhez kapcsolódó kiállítások között említhetjük a “Varázslatos Bikfalva” című kiállítást, mely a település kúriáit mutatja be, a “Régi Bikfalviak” című a faluban fellelhető régi fotóknak gyűjteménye, a “Bikfalvi öreg síremlékek” című a temetőben talált XVIII. Századi faragatlan kőből készült népi feliratokkal ellátott síremlékekből készült kiállítás. Mindezek megtekinthetőek a teleház épületében előzetes egyeztetést követően.

Elkészítettük a néhai tudós oskolamester, Páljános József valamint Bikfalvi Kóré Zsigmond festő, műfordító és rézmetszőnek, valamint Bikfalvi Falka Sámuel neves betűmetszőnek az emléktábláját is. Tevékenységeink megszervezéséhez, lebonyolításához humán erőforrásra volt szükségünk, itt a falusi fiatalokat is igyekeztünk bevonni. Anyagi forrásaink előteremtéséhez pályázatokat készítettünk hazai és anyaországi alapítványokhoz, az államháztartás szerveihez, szponzorok után jártunk. Ez irányú tevékenységünk állandó, és eredményes.


 

Szentivánlaborfalvi Ifjak – SZI@

A most már SZI@ (Szentivánlaborfalvi Ifjak) néven ismert egyesületnek a kezdeményezői Bajkó Barna és Gábor Lehel voltak, akik 35 fiatalt fogtak össze Szentivánlaborfalván. Mivel nem volt jogi formája a csoportosulásnak, ezért a tagsági díjakból finanszíroztak pár apró dolgot, ami az összetartozásukat jelképezte. Így készültek a “Szentivánlaborfalva Ifjúsága” feliratú pólók is. A szerveződésben sokat segített Márkó László tanár úr. A fiatalok fő tevékenysége az első két évben a Szentivánlaborfalvi Falunapok szervezése volt. Annak érdekében, hogy szórakoztatóbb legyen a rendezvény, új programokat vontak be. Eleinte a székhely is probléma volt, de dr. Ráduly István polgármester úr 2012 márciusában egy székhelyre alkalmas termet adott az ifjaknak, ami azonban jelentős felújítást igényelt. A nem kis munkával járó terem felújítását, a Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával, a SZI@ tagjai végezték. Az igyekezetet a Polgármesteri Hivatal egy asztalitenisz felszereléssel jutalmazta, ami nagyon hasznosnak bizonyult a szabadidő aktív eltöltéséhez. A kezdeményezés 2012 decemberében jogilag is formát öltött, és Szentivánlaborfalvi Ifjúság név alatt működik.

2012 – ben a SZI@, a magyarországi fácánkerti ifjúsági szervezettel, egy Youth in Action (Fiatalok Lendületben) „A világ, ahogy mi látjuk” című pályázat keretén belül működött együtt.

 

A Szi@ facebook profilja:http://www.facebook.com/szia.sokk

 

ALUTUS, Hosszú távú Közösség- Fejlesztési Egyesület

Az egyesület 2013 februárjában létesült Cătălin és Anamaria Lazăr, valamint Shraer Mihai az uzoni Tatrangi Sándor iskola román nyelvtanára kezdeményezésére. Az egyesület célja a környezetvédelem a faluközösségek életében valamint a hátrányos helyzetű csoportok támogatása.

Habár rövid ideje alakult, az egyesület bekapcsolódott nagyobb terjedelmű közösségi tervekbe is, például:

– az egyesület Kovászna megyében az Ültessünk jótetteket Romániában Nemzeti Kezdeményezés keretén belül április 13-án a megye egyik legnagyobb önkéntes akcióját szervezte meg 570 önkéntes résztvevővel, amikor 6ooo csemetével ültettek be egy 1,5 hektáros elhanyagolt mezőgazdasági területet. Az önkéntesek mellé, partnerként intézményeket is beszerveztünk, így Kovászna megyei Prefekturát, Előpatak Helyi Tanácsát, a BB Egyetem Szentgyörgyi Karát, a Környezetvédelem Mérnöki Karát, a Szebeni Lucian Blaga Egyetem Környezetvédelmi és Ökológia Karát, Kovászna megye Tanfelügyelőségét, a Brassai Erdészeti és Vadászati Felügyelőséget, a Kovászna megyei Ifjúsági és Sport Igazgatóságát, valamint gazdasági egységeket: Autoliv, Bertis, Diószegi, Tricomserv, Bustrade, Angelo Express etc.

– az Egyesület Kovászna megyében elsőként indította be június 8-ikán a prefektus segítségével az Erdőkitermelések  Térképét. Két önkéntes csoport a rendőrség és az erdészet képviselőivel közösen ellenőriztek két útvonalat az erdőgazdálkodást tartva szem előtt.

– az Egyesületet a Román Királyi Házba, az Erzsébet Palotába is meghívták, ahol a Királyi Felség képviselőjének, Margareta hercegnőnek egy üzenetet adtunk át a Kovásznai Közösség részéről, a kovásznai értékek terjesztését is szolgálva

– egyesületünk a Monarhia Napja Garden Party ünnepségére is hivatalos volt, amit az Erzsébet Palotában tartottak

– hivatalosak voltunk a 2013-as Román Civil Társadalom Gálájára, ami az ONG legnagyobb eseménye

– egyesületünk támogatta a kovásznai gyerekek Meglátogatjuk a Parlamentet! akcióját, amelyen Uzonfüzesből és Nagypatakról 45 hátrányos helyzetű gyerek szállítását biztosítottuk. Ezek a gyerekek a Parlamenten kívül meglátogathatták a Nemzeti Múzeumot, a Falu Múzeumot és Târgovişte történelmi helyeit.

– az Alutus az Uzoni Polgármesteri Hivatallal karöltve meghívta a Vajnafalvi Néptánc és Ének csoportot az Uzoni falunapokra

– a Falco Tinnunculus Madár Társaság, valamint a szentgyörgyi Gyermekek Palotájának “Rügyecske” Madár Társaság indítványozói és koordinátorai vagyunk

– ugyanakkor a “Mentsük meg a Deltát!”és “Írd a Jövőt!”programok indítványozói és partnerei vagyunk, ezeket a romániai MOL és a Partnerség Alapítvány finanszírozzák, akikkel  megszerveztük az első Megyei Ornitológiai Versenyt és a Romániai Ökológiai Nevelést, melyen 7 megye vett részt a Tanügy Minisztérium jóváhagyásával az V-VIII. osztályok számára, ez része a Román Régió nevelési tervének (AER 2013).

– a “Gondold újra!” – ” Mondj le” – “Reagálj!” című terv indítványozói és szervezői vagyunk, ebben partnereink a Tega S.A., a Gyerekek Palotája, a Vízhang Egyesület. Ezen belül a háztartási használt olaj begyűjtését céloztuk meg, az olajat önkéntes biciklisták szedik össze. Ezt a begyűjtést folyamatosan végezzük.

 

Panziók

ZÖLD DIÓFA PANZIÓ

 

Telefon: 0040-732 147 036

E-mail: diofa17@freemail.hu

Https: www.biodiofa.ro

Cím: Gát utca, 209 szám, Bikfalva, Kovászna megye

KÉPgaléria

MÓKUS PANZIÓ

 

Telefon: 0040-745 599 474 

E-mail: mokuspanzio@yahoo.com
Https: www.mokuspanzio.ro

Cím:  Tópataka utca, 106 szám, Bikfalva, Kovászna megye

KÉPGALÉRIA

TÉGLÁS PANZIÓ

 

Telefon: 0040-740 006 500

E-mail: robert@teglaspanzio.ro

Https: www.teglaspanzio.ro

Cím:  255 szám, Bikfalva, Kovászna megye

KÉPGALÉRIA

CASA HUSARULUI

 

Telefon: 0040-723 634 939

E-mail: contact@casahusarului.ro

Https: www.casahusarului.ro

Cím: Páljános József út, 24 szám, Bikfalva, Kovászna megye

képgaléria

PAKUCS PANZIÓ

 

Telefon: 0040-741 077 868

E-mail: pakucsreka@freemail.hu

Https: www.visitcovasna.com

Cím: Berde Mózsa út, 52 szám, Szentivánlaborfalva, Kovászna megye

KÉPGALÉRIA

Egészségügy

EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK

ORVOSI RENDELŐ DR. DERZSI MARGARETA – családi orvos

Fazakas Szende – asszisztens

H: 08 – 13

K: 13 – 18

Sze: 08 – 13

Cs: 13 – 18

P: 08 – 13

Tel.0267/331070 0267/331335 UZON

Gábor Áron u. 101. sz .3 Bl. 4 ap.
 

 ORVOSI RENDELŐ  DR. BORBÉLY JÁNOS – családi orvos K: 8 – 10

Cs: 8 – 10

 Tel.0746045993 SZENTIVÁNLABORFALVA,

FŐ ÚT, 56 SZÁM

FOGORVOSI RENDELŐ  

DR. SZÁSZ CSABA

– fogorvos

 

 

DR. BORDÁS ILDIKÓ

– fogorvos


K: 10 – 18

Cs: 12 – 17

 

 

H: 14 – 19

Sz: 14 – 18

Cs-P: 8:30 – 13:30

 

Tel.0766698161

 

 

 

Tel.0753029810

 

 

UNICORNIS Gyógyszertár RÁPOLTI GYÖNGYVÉR ÉVA – gyógyszerész H: 09 – 15

K: 13 – 19

Sze: 09 – 15

Cs: 13 – 19

P: 09 – 15

Tel.0267/331322 Gábor Áron u. 41. sz.
FARMACOM Gyógyszertár SZABÓ HEGEDÜS MARGIT – gyógyszerész H-P: 08 – 15 Tel.0267/347256 Gábor Áron u. 101/8. sz.

 

 

Egyház

 


Református egyházközségek


 

Uzon:
Lélekszám: 1776, Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap délelőtt 11 órától, Lelkipásztor: Ungvári Barna-András,  Adresa: 527130 Uzon, Gábor Áron út, 74 szám, Kovászna megye, Tel.: 0267-331318  0744-324708, e-mail: uzoniref@gmail.com

 

Bikfalva:
Lélekszám: 306, Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap délelőtt 11 órától, Lelkipásztor: Barti Ferenc Róbert,  Cím: 527131 Bikfalva, str. Főút, 173 szám, Kovászna megye, Tel.: 0742517574, e-mail: bartiferenczrobert@gmail.com

 

 

Lisznyó:
Lélekszám: 302, Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap 11:00 órától, Helyettesítő lelkipásztor: Gál Adél, Cím: 527132 Lisznyó, 45 szám, Kovászna megye, Tel.: 0746-591730, e-mail: galadel93@gmail.com

 

 

Sepsimagyarós:
Lélekszám: 129, Istentiszteletek időpontja: minden 13:00 órától, Lelkipásztor: Gál Adél, Cím:  527136 Mogyorós, 23 szám,  Tel.: 0746-591730, e-mail: galadel93@gmail.com

 

Szentivánlaborfalva:
Lélekszám: 167, Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap délelőtt 09:30 órától, Lelkipásztor: Bartos Károly, e-mail: bkaresz69@yahoo.com

 

 


Római Katolikus Plébániák


 

Uzon:
Misék időpontja: minden vasárnap délelőtt 10 órától, Plébános: Elekes Szabolcs, Cím: 527130 Uzon, Gábor Áron út, 70 szám, Kovászna megye, Tel.: 0267331.032, elekes.szabolcs@gmail.com

 

 

Szentivánlaborfalva:

Lélekszám: 449, 
Misék időpontja: minden vasárnap délelőtt 11 órától, Plébános: Nagy László-Eörs, Cím: 527137 Szentivánlaborfalva, Malom utca, 213 szám, Kovászna megye, Tel.: 0744-906.423; 0267-331.432, e-mail: nleors@gmail.com, szilfp@freemail.hu

 

 


Unitárius Egyházközösségek


 

 

Szentivánlaborfalva:

Lélekszám: 116, 
Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap délelőtt 10:30 órától, Lelkipásztor: Buzogány-Csoma István, Cím: 527137 Szentivánlaborfalva, 55 szám, Kovászna megye, Tel: 0742438621, e-mail:  ibuzogany@yahoo.com

 

 


Ortodox Egyházközösségek


 

Uzon:
Ortodox tempolomának a védőszentje Szűzanya születésének napja. Lélekszám: 250, Istentiszteletek időpontja: minden páros hét vasárnapján délelőtt 08:30 órától, Cím:  527130 Uzon, Kossuth Lajos utca, Pap: Emilian-Laurențiu Gurzău, Tel.:  0740144188, e-mail: emiliangurzau@yahoo.com

 

 

Lisznyó:
Ortodox tempolomának a védőszentje Szűzanya halálának a napja. Istentiszteletek időpontja: minden páratlan hét vasárnapján délelőtt 08:30 órától, Cím:  Lisznyó, 129 szám, Pap: Emilian-Laurențiu Gurzău,  Tel.:  0740144188, e-mail: emiliangurzau@yahoo.com

 

 

Uzonfüzes:
Ortodox templomának védőszentje Nagy Szent Vazul (Sfântu Vasile cel Mare). Istentiszteletek időpontja: minden vasárnap délelőtt 08:30 órától, Cím:  527134 Uzonfüzes, Pap: Donosă Florin, Tel.: 0746.112.179. 27