Március 15. ünneplése községünkben! 2019
Ez évben is megemlékeztünk március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről és azok példaértékű tetteiről. Községünk településein belül Lisznyóban 11,00 órától, Bikfalván 13,00 órától, Szentivánlaborfalván 15,00 órától és végül Uzonban 17,00 órától került sor megemlékező koszorúzásokra. Az istentiszteletek és az ünnepi beszédek a református templomokban hangzottak el, kivétel Szentivánlaborfalva, ahol az unitárius templomban gyűlt össze a szabadságharc hőseire megemlékezni kívánó gyülekezet. Az ünnepi rendezvényeken az érdekeltek székely zászlókat vihettek haza, ez által is támogatva magyarságukat, hogy maradjunk meg azoknak, akiknek szabadságáért 170 évvel ezelőtt őseink a vérüket ontották. Az alábbiakban képekben elevenítjük fel az eseményeket.
LISZNYÓ
BIKFLAVA
SZENTIVÁNLABORFALVA
UZON
Kicserélődik az uzoni sportpálya kerítése!
2019 márciusában elkezdődött az uzoni Szentpáli Géza sportpálya útfelőli kertszakaszának a kicserélése. A munkálatok magukba foglalják az 1971-ben felállított régi, már eltört beton oszlopok és elemek eltávolítását, majd azt követően az új kert felállítására kerül sor. A munkálatok a helyi költségvetésből vannak finanszírozva.
Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének
A Háromszéki Közösségi Alapítvány közösen Uzon Község Polgármesteri Hivatalával az „Egy gyümölcsfa a jövő nemzedékének” elnevezésű program keretén belül őshonos gyümölcsfa csemetéket (alma, körte, szilva, meggy és cseresznye) biztosított ingyen azon polgárok számára, akik Uzon község valamely településén szeretnének egy új gyümölcsöskertet kialakítani vagy bővíteni a meglévő kertjüket facsemetékkel.
A csemeték szétosztására 2019 március 29-én került sor mindazon helyi lakosok között, akik igényüket kérés formájában jelezték március 25-ig a Polgármesteri Hivatal székhelyén.
Felépítés
UZONI POLGÁRMESTERI HIVATAL
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
POLGÁRMESTER | BORDÁS ENIKŐ | |
ALPOLGÁRMESTER | SZABÓ ANNA MÁRIA | |
JEGYZŐ | BARTALIS FRUZSINA |
POLGÁRMESTERI KABINET
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Polgármesteri tanácsadó | – |
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI ÉS HUMÁNERŐFORRÁS IRODA
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Ügyfélszolgálati tanácsadó | ZANFIR IBOLYA | |
PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI, KÖZBESZERZÉSI ÉS ADÓÜGYI OSZTÁLY
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Osztályvezető | – | |
Előadó | BORDÁS DALMA | |
Közbeszerzési tanácsadó | KAKAS EMILIA | |
Adóügyi előadó | KÁNYÁDI LENKE | |
Adóügyi tanácsadó | ZOLYA ÁGNES | |
Adóügyi előadó | IVÁCSON DÓRA |
KATASZTERI, MEZŐGAZDASÁGI ÉS TERÜLETRENDEZÉSI OSZTÁLY
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Kataszteri tanácsadó | DANKÓ ÉVA | |
Mezőgazdasági előadó | MURKULY ADÉL | |
Területrendezési tanácsadó |
SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Szociális előadó | SZABÓ ERIKA |
KÖNYVTÁRI- ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG IRODA
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Előadó | NÉMETH TIMEA BARBARA |
HELYI RENDŐRSÉG
Tisztség |
Név |
Munkaköri leírás |
Helyi rendőr | ÖRDÖG LÁSZLÓ | |
Helyi rendőr | BÖLÖNI DÁVID | |
Helyi rendőr | KÁDÁR TIHAMÉR LÁSZLÓ |
Az Uzoni Polgármesti Hivatal szervezeti felépítése
Az Uzoni Polgármesti Hivatal tisztségjegyzéke
Korrupcióellenes stratégia
- Raport periodic de activitate in baza Legii nr. 544-2001
- Raport anual privind accesul la informatii publice -2024
- Raport anual de evaluare a incidentelor de integritate nr. 7806 - 16.07.2025
- REGISTRUL RISCURILOR POTENTIALE DE CORUPTIE
- REGISTRUL DE EVIDENȚĂ A BUNURILOR PRIMITE CU TITLU GRATUIT
- RAPORTARE PRIVIND IMPLEMENTAREA SNA 2021-2025 - Fise
- RAPORT-PRIVIND-PROGRESELE-SI-STADIUL-IMPLEMENTĂRII-SNA
- RAPORT privind progresele și stadiul implementării SNA 2021-2025 la nivelul Comunei Ozun, în anul 2023
- RAPOARTE-DE-IMPLEMENTARE-FISE
- PLAN-DE-INTEGRITATE-UAT-COMUNA-OZUN
- Declaratie-UAT-Comuna-Ozun
- DISPOZIȚIA-NR.-98-DIN-2022-privind-aprobarea-Planului-de-integritate
- DISPOZITIE NR. 183 DIN 2023 - APROBARE PROCEDURI DE SISTEM
- DISPOZITIA NR. 185 DIN 2023 - COMISIE DE DECLARAREA CADOURILOR
- DISPOZITIA NR. 184 DIN 2023 - COMISIE GRUP DE LUCRU GESTIONARE RISCURI DE CORUPTIE
- BULETIN INFORMATIV 2025
- ANEXA-NR.-3-LA-SNA-ANUL-2022
- ANEXA-NR.-3-LA-SNA-ANUL-2021
- ANEXA NR. 3 LA SNA - ANUL 2023