Korodi Mária és Hajnal
1950-ben születtek az ikertestvérek Szentivánlaborfalván. Az elemi iskolát Szentivánlaborfalván végezték. 1963-ban kezdtek el asztali teniszezni Molnár Ferenc és Boga András hatására. 5-6 hónap felkészülés után megnyerték az országos gyerekbajnokságot Marosvásárhelyen. Ezután a brassói vasutas csapat leigazolt játékosai lettek. A nyolcadik osztály elvégzése után sikeresen felvételiztek a Brassói Unirea Líceum Magyar tagozatára. A pingpongedzőjük ekkor Popovici Aurel lett. Szakmai irányításával országos és európai ifjúsági bajnokok lettek, számos hazai és nemzetközi torna győztesei egyéni, páros, illetve csapatban. Mindketten elvégezték a Brassói Pedagógiai Főiskolán a biológia szakot. Sportolóként bejárták a világot, így eljutottak Leningrádba, Párizsba, Londonba, Koppenhágába, Kölnbe, Krakkóba, Budapestre, Bécsbe. Jártak még Törökországban és Kínában is. 1972-ben Mária az Aradi Sportklubhoz igazolt és Szentpálon kapott biológia tanári állást. Hajnalka viszont a Gyimesekben kezdett tanítani. Tanulmányaikat kiegészítették a bukaresti egyetemen. Fokozatosan haladtak a szakmai fejlődés útján. Hajnalka Gyimesközéplokról Uzonba, majd Sepsiszentgyörgyre került. Tanított a Mikes Kelemen Gimnáziumban, igazgató lett a Traktoriskolában, később helyettes tanfelügyelő, majd a Pedagógus Ház igazgatója, felnőtt oktató és menedzser. Mária is igazgató lett Aradon. Mindketten megkapják az MPSZ Ezüstgyopár díját. Hajnalka alapító tagja a szentivánlaborfalvi Berde Mózsa Alapítványnak, melynek tevékenységébe emlékművek állítása (1848-49), eredményes tanulók jutalmazása (Berde-cipó díj) illetve szegény embereknek a segítése tartozik. Szorosan együttműködtek az egyházzal és testvérkapcsolatot létesítettek Cibakfalvával, illetve megjelentették az “Ikerfalu a Feketeügy Partján” ksimonográfiát. Tevékenykedtek még az RMPSZ-ben és az EMKE-ben is. Hajnalka 2010 ben távozik az élők soraiból. Emléke legyen áldott. Mária Aradon él családjával.