Bikfalva

 

 


BIKFALVA


 

Festői környezetben fekszik a Bodzafordulói-hegység lábánál (1. kép), nagy kiterjedésű bükkösök előterében. Nevét már az 1332 – es pápai tizedlajstromban megtaláljuk. A 2002 – es népszámláláskor a lakóság száma 379 lélek volt.

   A DJ-103 B főút mellett áll iskolája, amelyet a magyar állam épített, és egyike a millennium esztendejében (1896) épült négyszáz népiskolának. Homlokzatán ott áll a régi emléktábla: “Magyarország ezeréves fennállásának emlékére”.

   Az egykoron védelmi célokat szolgáló református műemlék templomvárból középkori eredetű tornyát és XVI – XVII. századi szabálytalan, ovális lőréses várfalmaradványát láthatjuk (2. kép). A mai harangtorony önmagában is védhető öregtorony, donjon volt. Keskeny lőréseivel egyedülálló a megyében. Eredeti ún. barcasági típusú, lanternás sisakját 1937 – ben Debreczeni László tervei alapján gúlasisakra változtatták. Kisméretű gótikus temploma helyett 1863 – ban újat építettek. Még mindig szól a szakirodalomban is ismert, műkincs jellegű harangja, Johannes Neidel neves brassói harangöntő mester munkája 1640 – ből. Értékét emeli, hogy ezen a harangon már nemcsak latin, hanem magyar nyelvű körirat is van. A templom előtti ősi temetőt 2002 – ben rendezték, régi sírköveit kiszabadították a bozótból. 

   A külsejükben is mutatós kúriák közül figyelmet érdemel a Nagy úton az 1793 – ban épült Simon – ház oszlopos, árkádos kőtornácával. Ugyancsak ebben az utcában áll a Jantsó – ház, valamint Zsigmond Ödön háza a Templom utcában. Utóbbinak aszimmetrikusan elhelyezett pilléres, boltíves, kiugró tornácát barokk kosáríves árkádok díszítik. Más udvarházak és kúriák: Páll Gergely – udvarház (1830) a Nagy úton, kiugró oromfalas boltíves tornáccal és barokkos elemekkel tagolt, vaskos kő kapulábakkal, a Molnár – udvarház a Gáton 1822 -ből. “Népies, törpeoszlopos, boltíves kőtornáca van”, s mint ilyen, egyedi bikfalvi változat. A műemlék udvarházak sorát még sorolhatnánk: Bőjthe – Cseke féle kúria (1860), Harkó Lajos féle, Vén – Ábrahám – udvarház, Zátyi – ház, Páll Gergely féle ház stb.

   Akit közelebbről érdekel ez a régi történelmi település, ellátogathat a falu feletti erdőben lévő Csigavárához vagy a Décse-köve nevű legendás sziklaformációhoz.

   Az idegenforgalmi adottságoknak köszönhetően Bikfalván a faluturizmus egyre inkább teret hódít, gombra módra jelennek meg a “panziók”, vendégházak melyeknek egy részét régi udvarházakból alakítottak át (Öregdiófa), vagy pedig újakat építettek (Mókus, Téglás). A volt községháza épületében a Bikmakk Kulturális Egyesület állandó jellegű néprajzi gyűjteményét láthatja a turista. 

   Befektetési lehetőségek: kézművességek, népművészet és idegenforgalom, faluturizmus, gyalogtúrák vezetése. 

 

         

RENDEZVÉNYEINK:

BIKFALVI FALUNAPOK

minden év május hónap harmadik hétvégén