Daily Archives: 2010-04-01

2009 December

UZONI HÍRLAP

Uzon község önkormányzatának negyedévente megjelenő ingyenes tájékoztatója

III. évfolyam 4.sz. www.ozun.ro 2009 december

Tisztelt Uzon községi lakósok,

 

Fellobbant a 2009. év negyedik adventi gyertya lángja is, jelezve a karácsony közeledtét, a szeretet és a hit egybefonódását, a közeli és távoli családtagok, barátok és szomszédok egymásratalálását, a békesség és a szeretet jegyében. Karácsonykor szívűnket az angyalok tisztasága tölti be, mely emberi méltóságunknak igaz és egyenes utat szab, meghatározva életünk értékrendjét.
A szeretet lángja nem válogat, nem tesz különbséget kicsik és nagyok, szegények és gazdagok közt, egyformán elhozza mindenkinek a lelki megbékélést, az igazélet babérjait. Ehhez szükséges, hogy megnyissuk a szívűnket, otthonunk kapuját és befogadjuk, illetve elfogadjuk mindazt, amit eddig talán figyelmen kívül hagytunk. Életünk túl rövid ahhoz, hogy ne így cselekedjünk és ne így éljünk.
Az Uzoni Polgármesteri Hivatal tevékenysége is erre az elvre épült fel. A gazdasági válság ellenére mindent megtettünk annak érdekében, hogy közösségünk ez évben is, a fejlődés útján továbbra is előbbre, magasabb színvonalra kerüljön. Elkezdtük mindazon projektek megvalósítását, amelyet felvállaltunk ez év elején. Ezeknek egy részét sikerült befejezni, mint például:
– Szentivánlaborfalva vezetékes ivóvíz és szennyvíz hálózatának a kivitelezési terveit;
– megvásároltuk a szentivánlaborfalvi ivóvíz rendszer kialakításához szükséges összes vezetéket;
– felújítottuk a szentivánlaborfalvi és a legelőkön található közkutakat;
– bővítettük és felújítottuk a lisznyói és lisznyópataki közvilágítást;
– aszfaltoztuk a lisznyói bekötőutat;
– felújítottuk a lisznyópataki haranglábat;
– befejeztük a bikfalvi kultúrotthon mellékhelyiségét;
– elkészítettük a bikfalvi „Rövid utca” hidját;
– megvásároltuk a volt bikfalvi falusi mázsaházat;
– aszfalt szőnyeggel burkoltuk az uzonfűzesi út nagy részét;
– elkészítettük az uzonfüzesi tűzoltó rámpát;
– benyújtottuk másodszorra is az Uniós pályázatunkat, amelyet még nem bíráltak felül;
– karbantartottuk községi utjainkat és a települések utcáit;
– támogattuk anyagilag és munkaerővel községünk egyházait;
– megszerveztük az „Uzon Községi Napokat” és településekként a falunapokat;
– bezártuk a szeméttelepeket;
– új arculatot adtunk a község honlapjának (www.ozun.ro);
– a főút mentén Uzon és Szentivánlaborfalva új sajátkészítményű karácsonyi díszt kapott;
– az község óvódásainak és iskolásainak 510 karácsonyi csomagot, a rászorultaknak és az időseknek 560 karácsonyi szeretet csomagot osztottunk ki (köszönet mindezért a lelkes szponzoroknak!);
– anyagilag támogattuk a községbeli civilszervezetek programjait (fúvóstalálkozó, kórustalálkozó stb.).

A 2009. évre elképzelt munkálatok másik részét pedig elkezdtük, és remélhetőleg folytatni fogjuk a 2010 -es évben:
– az uzoni ivóvíz és a szennyvíz hálózatra való csatlakozások;
– Uzonban a szennyvíz ülepítő építése;
– Uzonban a Szabadidő központban a sportbázis felépítése;
– Uzoni központi park széleskörű modernizálása;
– pirosban felépítettük az uzoni kultúrotthon mellékhelyiségét;
– Uzon makadám utcáinak a felújítása (ahol befejeződtek a csatlakozási munkálatok!);

 

Az ünnepről …

Ünnep közeledik. Karácsony, a szeretet  ünnepe A szeretet erejének minden korban megvan az üzenete, mely a tiszta,  erkölcsi értékekre nyitott embert megérinti. Még, ha távol is kerültünk a világ e csodálatos misztériumától, az üzenetet a vásárlási kényszer,  vagy az ingyen hitelek sem tudják elnyomni.  Az  advent beálltával  a  régi karácsonyok jutnak  az eszembe. A szikrázóan hideg telek, a nagyszülők kínos kísérlete, hogy angyalvárás estéjén  sétálni vigyenek, a szemük meleg pillantása jelenik meg előttem
A régi karácsonyok, mikor bár tiltott volt, de mégis apu, anyu kezét fogva, gyermeki, önfeledt boldogsággal mentünk karácsonykor  a templomba. Jogosan tehetjük fel a kérdést ?Mit jelent a gyermekeink számára ,ma  a karácsony ?  A válasz nem minden esetben pozitív. Egy anyagiakra épített világ lépett érvényre és mi segítjük ezt a folyamatot ,amennyiben nem tudunk visszatérni a gyökereinkhez és megérteni a lényeget : Hogy a szeretetet ,a boldogságot nem az üzletben adják .Az uzoni iskolában most már hagyománnyá vált ,hogy az advent beálltával minden héten meggyújtanak egy gyertyát és a kollégák beszélgetnek karácsonyi vagy mindennapi  élményeikről . A gyermekek sem maradnak ki ebből a várakozásból, meglepetéseket készítettek szülőknek ,ismerősöknek .Az iskola által szervezett  karácsonyi vásár  fő célja,  nem az árusítás. Sokkal inkább az együtt ünneplés öröme, a szeretet, mely eggyé tud forrasztani közösséget ,szemléleteket ,az újjászületés misztériumában.
“Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen  Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.” – így szól egy Márai idézet.  Ünnepeljünk tiszta szívvel, lélekkel!
Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok !      
Szabó Margit, iskolaigazgató

 

“..-. De jó volna, mindent,  elfeledni,
De jó volna játszadozó gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel a  világgal kibékülni,
Szeretetben üdvözülni… “
Ady Endre: Karácsony

 

De jó volna……..

A költőt idézve mondhatnánk mi is “De jó volna….”s mi ,felnőttek sorolnánk tovább, hogy mi lenne jó nekünk: anyagi biztonság, nagy ház, modern autó, szép ruha és folytathatnánk a sort…
De kedves olvasó most arra kérem, mint  szülőt vagy  nagyszülőt , hogy a Karácsonyi ünnep közeledtével, hogy szakítsa meg az előbbi gondolatsort és próbálja meg elgondolni csak már  annak a gyereknek a lelkével átélve  akinek a nevelése Önre  bízatott akár földi vagy mennyei hatalom által.
Igen tudom ez nem könnyű feladat de fontosnak tartom , mert ebben a nem is rohanó inkább robogó XXI. században egyre kevesebb alkalommal jut időnk arra, hogy gyerekeinkre figyeljünk és az ő szemükkel lássuk a világot. Pedig ők lennének a mi utódaink, aki olyanok lesznek amilyennek  mi neveljük őket. Ezért ismételten kérem Önt a kedves olvasót, a karácsonyi és újévi kívánságaink sorát gyerekeink testi és lelki szükségleteihez igazítsuk.
Így talán sikerülni fog a közismert sláger szavait megcáfolni „Ha elmúlik Karácsony a szeretet lángja halványabban ég…”
Bokor Ágnes,  Uzoni Polgármesteri  Hivatal  gyámhatóság

 

Kedves uzoniak,

Egy szomorú év záróakkordjához érkeztünk. Mindenki csak a válságról, az anyagi nehézségekről, a munkanélküliségről és számlák sokaságáról beszél. Nagyon rossz érzés így készülni a Szentestére. Éppen ezért, én – a Helyi Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal minden munkatársának nevében – egy kis örömet szeretnek mindenki lelkébe lopni, kérve önöket, hogy bármilyen gondjuk van, mindig bizalommal forduljanak hozzánk. Mind az önök által választott tanácsosok, mind a köztisztviselők csapata azért van, hogy segítsünk, ahol csak tudunk. Ezen gondolat jegyében kívánok mindannyiuknak Áldott, Kegyelmekben Gazdag Ünnepeket,
A. M. C, a község  jegyzője

Az Uzoni ATLANTISZ Művelődési  Egyesület 2009. december 25.-én 19 órai kezdettel tartja hagyományos Karácsonyi Díszelőadását az uzoni Kultúrotthonban, utána Karácsonyi Bál !
Mindenkit szeretettel várunk !

Az Uzoni Polgármesteri Hivatal munkaközössége Boldog Karácsonyi Ünnepeket és egy sikerekben gazdag Boldog Új Évet kíván a község minden lakójának!

AZ ATLANTISZ MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET VEZETŐTANÁCSA KELLEMES KARÁCSONYI  ÜNNEPEKET KIVÁN AZ EGYESÜLET MINDEN TAGJÁNAK, SZERETTEIVEL EGYÜTT..

 

KARÁCSONYI ÜZENET

„ … és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette … ” (Lk 2,7a)
Krisztus születésének ünnepén, lélekben hálatelt szívvel álljunk Megváltónk betlehemi jászla elé és mondjunk köszönetet a Mindenható Istennek, hogy Jézus Krisztus Megtestesülésének titkában teljes közösséget vállalt az emberiséggel. Ezáltal Isten, az Ő szeretett Fiának emberré levésében magára vette emberi természetünket, így minden gyengeségünket, hogy megváltson minket, és felragyogtatva Isten dicsőségét, meghozza az embereknek az igazi békét és kiengesztelődést.
Ennek az isteni békének a vágya kell, hogy szívünket-lelkünket áthassa. Karácsonykor ezért kell, hogy Krisztus legyen ünneplésünk középpontja. Hála telt szívvel kell Őrá gondolnunk akkor is, amikor megajándékozzuk szeretteinket, amikor szeretettel vesszük körül családunkat, különösen a gyerekeket, az időseket és a betegeket, amikor kiterjesztjük segítő szeretetünket a legjobban rászorulók felé, vagy amikor van egy kedves szavunk azokhoz is, akikkel már régen nem beszéltünk.
Ne feledjük, hogy az ünnep hatásának, a szeretet közvetítésének akkor is élnie kell emberi szívünkben, ha az ünnepkörnek vége lesz. Őrizzük meg ezért a karácsony örömét és békéjét az ünnep elmúltával is. Így kérjük Isten áldását a karácsonyi ünnepekre és az új esztendőre!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden ünneplő testvéremnek, és minden jóakaratú embernek kegyelmekben gazdag, Istentől megáldott békés, boldog Karácsonyt és egy reményteljes Új Esztendőt!
Szentivánlaborfalva, 2009 Adventjén                Nagy László – Eörs

 

Esztendő végéhez közeledve mindenki visszatekint az elmúlt év sikereire, megvalósításaira. Mi is ezt tesszük. Számadást készítünk, de mindezt úgy, hogy arra tekintünk és nézünk, aki életünk Ura, megtartója, megsegítője, az Úr Jézus Krisztus. Hiszen egy év lehet sikeres, lehet boldogságteljes, de nem mindenkinek. Mert lehet akármilyen gazdag, sikeres egy év mégis vannak akiknek 2009 a legnehezebb, legszomorúbb esztendő volt. Gondolok azokra a családokra, ahol élettársat, édesapát, édesanyát veszítettek el. De nehézségükben is vigasztal Isten ‘ Én élek és ti is élni fogtok’.
6 temetés volt, 4 keresztelő és egy esküvő.
A gyülekezeti életet nézve, 2009 januárjában Ráduly Dezsőt választotta meg a presbitérium számadó gondnokának. Jakó Dénes volt gondnoknak ezúton is megköszönöm munkásságát.
Február hetedikén a Református Nőszövetség rendezésében megtartottuk a hagyományos       év eleji kosaras bált, mely keretében a sepsiszentgyörgyi Visky Árpád színjátszó kör szórakoztatta a nagyérdemű közönséget.
Március 16  – március 22 között tartatott az egyetemes imahét mikor is vendég lelkipásztorok szolgáltak és hirdették Isten igéjét. Kiemelkedő volt március 21-e, amikor is Kiss Zoltán keresztvári lelkipásztort elkísérte a református egyház dalárdája, a lisznyói származású Fekete Lajos 90 éves kántortanító karnagy vezetésével.
Május harmadikán tartottuk az anyák napi ünnepséget.
Augusztus 2-án két fiúgyermek Bagoly József és Páljános Attila tett fogadalmat Istenben való hitéről a gyülekezet színe előtt.
És jött az esztendő legfontosabb eseménye. A gyülekezet régi óhaja valósult meg. Az eléggé rossz állapotban levő műemlék templom javítását Mircse József uzoni építész mester vállalta, hogy népe, a lisznyói gyülekezet és Isten iránti hálája, szeretete jeléül kijavítja a templomot.
Anyagi támogatónk volt Dr. Ráduly István polgármester, Ábrahám Csaba alpolgármester, úgy hogy szeptember 23-án a falunapok alkalmával tartott istentiszteletet a már teljesen felújított református templomban tudtuk megtartani.
Köszönet Mircse Józsefnek, a polgármesternek, és alpolgármesternek, valamint a gyülekezet minden tagjának, akik bármily csekélységgel hozzájárultak ezen munkálat véghezviteléhez.
Szeptemberben, nem csak a templom javítása volt jelentős esemény. A polgármesteri hivatal teljes támogatásával a templom előtti téren kerítés állitatott. Köszönet érte.
Sokan azt gondolnák, hogy gazdasági válság idején ez is elég lett volna, de mi nem,  a gyülekezet adományából az első padokra, a karzatra népi motívumokat tartalmazó szőttes került, és hogy a téli időszakban ne a kemény padokon ülve hallgassák Isten igéjét, ülőpárnák kerültek minden egyes padra. Így a templomot fűtő, új csempekályha – a polgármesteri hivatal adománya – melegsége reméljük a szíveket is feltudja melegíteni, hogy nem csak a templom, hanem a gyülekezet is tiszta fehér lelke várja és ünnepelje Krisztus Urunk születését.
Derzsi György, református lelkipásztor

Református egyházi hírek

– November 9-én  halálának 90. évfordulóján kopjafaavatással emlékeztünk. Ujjvárossy Józsefre Az Uzoni Református Egyházközség gondnokának, a Sepsi Református Egyházmegye főgondnokának, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium örökös tiszteletbeli főgondnokának életét és munkásságát Botos Ferenc nyugalmazott nyelvtanár ismertette. Erdészmérnök és királyi tanácsos volt, uzoni nagybirtokos. Itt alakított mintagazdaságot, olvasóegyletet, takarékpénztárt, kepeválsági, szegény, úrasztali és harangozóalapot. Túl azon, hogy mindenese volt az említett kollégium sorsa alakulásának, külön érdeme, hogy nem államosították akkoron az uzoni Tatrangi Sándor Református Iskolát. Ujjvárossy József sepsiszentgyörgyi és uzoni emlékezetének felújítását immár néhai Gocz József sepsiszentgyörgyi ismert közéleti személyiség szorgalmazta.

Verset mondott Ballai Tímea és Ráduly Orsolya, énekelt a Református Dalárda.
A kopjafát leleplezte dr. Ráduly István polgármester és Ungvári Barna-András lelkipásztor, aki meg is áldotta azt. Koszorúzás és a székely himnusz eléneklése után az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
– November 11-én a volt kántortanítói lakás hátsó részében kialakított fogorvosi rendelő avatására került sor. A javítási munkálatok július 13-án kezdődtek. Öröm ez nemcsak a helybélieknek, hanem a szentivánlaborfalviaknak, az eléggé elzárt Sepsimagyarós, Lisznyó és Lisznyópatak, de még Bikfalva, Uzonfüzes, Kökös és Kökösbácstelek lakóinak is. Az ünnepségen képviseltette magát a megyei egészségügyi igazgatóság, a helyi önkormányzat és a Tatrangi Sándor Általános Iskola. Dr. Deme Judit egészségügyi igazgató elmondta, hogy az lenne az ideális, ha minden település rendelkezhetne a közeljövőben hasonló szolgálattal. Dr. Ráduly István uzoni polgármester újabb előrelépésnek minősítette az egészségügyi hálózat bővülését, és felajánlotta legmesszebb menő segítségét. Szabó Margit iskolaigazgató a tanulók fogainak ellenőrzését, a szájhigiénia fontosságát jelölte meg a két intézmény közötti első kapcsolat tárgyaként. A rendelő épülete a református egyház tulajdona, imát és áldást mondott nt. Ungvári Barna András helybeli lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző.
– November 15-én  fennállásának tizenöt éves évfordulóját  ünnepelte  a Jókai Mór Közmûvelõdési Egyesület és az ennek kebelében mûködõ, ugyancsak másfél évtizedes múltra visszatekintõ Szivárvány Nõi Kórus. Ennek tiszteletére megszervezték a VII.  kórustalálkozót.  A megnyitó délelõtti református istentiszteleten  igét hirdetett Ungvári Barna-András helybeli  lelkipásztor a Zsoltárok könyve 57:8-12 versei alapján.
A kultúrotthonban köszöntötte a megjelenteket Kőmíves István az Egyesület elnöke, dr. Ráduly István polgármester. Részt vettek és éneklésükkel megörvendeztették a jelenlevõket: a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kart (karnagy: Bokor Emma), a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Brassói Magyar Dalárda (Klára Mária), az Illyefalvi Vegyes Kar (Jakab Csaba), az Uzoni Református Dalárda (Kóréh István), a sepsiszentgyörgyi  Cantus Firmus Vegyes Kar (László Attila) az uzoni Atlantis Ifjúsági Fúvószenekar (Ugron Ernõ), és természetesen fellépett az Uzoni Szivárvány Nõi Kórus a sepsiszentgyörgyi Keresztes Enikõ tanárnõ vezetésével. A hangverseny csúcspontja a közös záró szám volt, amikor a zsúfolásig telt terem, az uzoni Szivárvány Nõi Kórus és az Atlantisz fú-vószenekar együtt énekelte Giuseppe Verdi Rabszolgák kórusát a Nabucco címû operából.
A kórustalálkozó Beke György író, publicista tiszteletére készített kopjafa felavatásával folytatódott. A 15. évfordulóját ünneplõ Jókai Mór Közmûvelõdési Egyesületet elnöke Kõmíves István köszöntötte a jelenlevõket, Szylveszter Lajos újságíró méltatta Beke Györgyöt, Szabó Margit iskola-igazgatónõ esõben érzõen és értõen szavalta el  Márai Sándor : Halotti beszéd címû versét, a kopjafát leleplezte dr. Ráduly István polgármester  és Kõmíves István elnök, megáldotta  Ungvári Barna András református lelkipásztor. A kopjafa avatásán jelen volt és koszorút helyezett el Beke Mihály András, Beke György Budapesten élõ fia.
A Tatrangi Sándor Iskola termeiben a Szivárvány kórus 15 évérõl szóló kiállítás megtekintése után a találkozó estebéddel zárult.
– November 28-án Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó volt egyházközségünkben ,aminek keretében az egyházmegyei bibliai vetélkedő is megtartatott .Igét hirdetett II. Timóteus 3:15-16 alapján Kovács Levente ifjúsági előadó. Több egyházközségből vettek részt a fiatalok. A  bibliai vetélkedő első két helyezettje a kökösi és a kálnoki csapat volt.
– December 4-én az egyházmegyei vizitációs bizottság szállt ki egyházközségünkbe  s amint ilyenkor lenni szokott megvizsgálta az egyházközség lelki szellemi, anyagi, adminisztrációs munkáját ,találkozott a vallásórás gyermekekkel, a konfirmációs felkészítősökkel, a nőszövetséggel, a presbitériummal s este istentisztelet keretén belül, mint az esperesi vizitáció elnöke nt. Dénes Csaba esperes úr beszámolt   a látottakról, tapasztaltakról. Igét Deák Botond missziói előadó hirdetett II. Thesszalónika 2:13 alapján. Köszöntötte a bizottságot a helybeli lelkipásztor, a Dalárda, a Nőszövetség, két ifjú a vallástanárnővel. A viztáció az ajándékok átadásával, fehér asztal mellett ért véget.
– Advent a várakozás ideje volt, amikor több időt fordítottunk önmagunkra, amikor szembenéztünk életünk megpróbáltatásaival, hibáival s arra törekedtünk, hogy tudjunk a megbocsátó szeretetben élni ! Ennek jegyében zajlottak az  adventi koszorú készítések s a Mikulás is megérkezett hozzánk, december 9-én a Nőszövetség tagjai számára.
– December 15-én,kedden,a nagy havazásban  megérkezett hollandiai testvérgyülekezetünk (Oude Tonge) újabb segélyszállítmánya. Így az óvodát újra játékokkal tudtuk támogatni s a kapott javakból a gyülekezet különböző korcsoportjai részesülhetnek. Ugyancsak hollandiai tesvérgyülekezetünknek köszönhetően a rászorulók részesülnek segítségben.

– Áldott békés karácsonyi ünnepeket kívánunk, szívünkből zengjen, hogy „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!”
Ungvári Barna – András, lelkipásztor

Karácsonyvárás Bikfalván

Hófehér köpenyt öltött a táj a Bodzai hegyek árnyékában. Elcsendesedett a falu, egy-egy kapu mögül csak a fejsze csattogása jelzi, hogy hasad a tűzifa és nemsokára már a kályhákban pattok a lángja. A téli nyugalmat néha még boldogan kacagó, kipirult arcú szánkózó gyermekek lármája töri meg. Bizony, Bikfalván is beköszöntött a tél.
A hófödte erdő, a havas utcák, udvarok és háztetők, a közülük kimagasló templomtorony egy olyan képet vetít az emberi szem elé, amely békességet áraszt és a téli fagy ellenére felmelengeti még a megdermedt lelkeket is. A Karácsonyt várja a falu népe, a Megváltó érkezését, aki ebben az esztendőben is szállást kér a szívekben.
December – Karácsony – esztendő vége. Isten csodálatos világának körforgásában az örökkévaló időnek egy pillanata csupán, amely a jelenen keresztül észrevétlenül válik múlttá, mint ahogyan néhány nap múlva már csak múlt időben emlegetjük ennek az évnek emlékeit is. És ilyenkor az ember számot vet mindazzal, amit egy esztendő alatt megvalósított, de azzal is, amit elmulasztott és rádöbben arra, hogy a jövendő még mennyi kihívással állítja szembe.
A bikfalvi református gyülekezet is örömmel gondol vissza egy eseménydús esztendőre, amelynek során Isten segítségével folytatni tudta a már megkezdett építő munkát. Mert az épülés két síkon valósul meg. Az egyik a belső lelki épülés, amely az istentiszteleteken, bibliaórákon, vallásórákon, szeretetvendégségek és különböző gyülekezeti események nyomán valósul meg. Ezt mindig nehéz lemérni, nincs rá mértékegység, de mindaz, ami a lelkekben történt és folyamatosan történik a Szentlélek munkája által, látható megnyilvánulási formát öltött a külső építkezésben. Mert a gyümölcsök beérnek és a szeretet, a szolgálat, az Isten iránti hálaadásból fakadó áldozatvállalás csodákra képes. Nem világraszóló nagy csodák ezek, hanem olyan kis csodák, amelyeket egymás mellé felsorakoztatva, téglákként egymásra téve összeadják a nagy Egészet. A Megújulást, amelyre folyamatosan szükségünk van egyénileg és közösségként egyaránt.
És ha megpróbálnánk minden történés-mozaikot összerakni, bizony hosszú lenne a sor, így hát csak a legfontosabbakra szorítkozunk. És ezek között is kiemelkedik az a tény, hogy hosszú hallgatás után megszólalt a református templom 1863-ban készült műemlék orgonája és immár teljesen felújítva kíséri a zsoltár éneklését és hirdeti Isten dicsőségét. A gyülekezeti ház szintén nagy változásokat láttat magán, hiszen a régi falak megerősítve, korszerű vízelvezetési rendszerrel, szigeteléssel és új padlóval, valamint központi fűtéssel várják az oda különböző egyházi és világi eseményekre betérőket.
Szintén hosszú azoknak a hangversenyeknek, kiállításoknak, előadásoknak a sora, amelyeknek a bikfalvi gyülekezet adott otthont. Ezek rendjén is a legemlékezetesebbet említjük, azt a zsúfolásig telt templomban tartott jótékonysági koncertet, amely az Ismerős Arcok magyarországi zenekar közreműködésével jött létre, és amely alkalommal a résztvevők felajánlhatták adományaikat a templom felújítása érdekében. A beérkező adományok képezik azt az alapot, amellyel gyülekezetünk a jövő esztendőben elkezdheti a műemlék vártemplom felújítási munkálatait.
És itt már el is érkeztünk a jövő tervezéséhez. Egy elmúló esztendő után következik egy újabb, amelyben megújuló erővel, hittel és reménységgel, Isten áldásával ismét csodák történhetnek.
De még addig a szálló hópelyhek friss puha takarót terítenek a föld színére, befedik a világ szennyét és a közelgő Karácsony ünnepi hangulatában igyekszünk kiporolni lelkünk szennyesét és tisztán, fehéren elébe menni az érkező betlehemi Gyermeknek és jászolbölcsője mellett térdet és fejet hajtani.
Sánta Imre  bikfalvi ref. lelkész