IX. Bikfalvi Falunap – 2013

 

Június 9-én megrendezésre került a IX. Bikfalvi Falunap. A bodzafordulói havasok lábánál fekvő falu a község gyöngyszemének is mondható, hiszen sok takaros udvarház és kúria ékesíti a festői környezetbe helyezett települést. A kúriák földjeként is emlegetett faluban ismét eljött az ünneplés ideje. Megalapozott volt az ünnep, hiszen a zömében mezőgazdaságból élő gazdák számára megjött az áldásnak is mondható eső.

Az ünnepségsorozat a vasárnapi istentisztelettel kezdődött. A már hagyománynak tűnő módon a férfiak a kapu előtt gyülekeztek, illedelmes kézfogással üdvözölve egymást és a falu dolgait tárgyalva várták Klátyik András polgármester urat és az alsótoldi küldöttséget, Sánta Imre tiszteletes urat, Dr. Ráduly István polgármestert, illetve Ábrahám Csaba alpolgármestert és falusfeleit. Az istentisztelet után nem tudták személyesen köszönteni a község legidősebb lakosát, Erdélyi Rozáliát, de a neki szánt virágcsokrot és az apró figyelmességet átvette Ábrahám Csaba alpolgármester, Rózsika néni unokája.

Az istentiszteletet követően a gyülekezet felvonult megtekinteni a vártemplomot és annak sírkő gyűjteményét. Habár a templom felújítás alatt van, így is lenyűgöző volt a látványa. Mintegy ezer férőhelyes a templom, hiszen valamikor megközelítőleg ezren lakták Bikfalvát.

 

A délutáni program az „Atlantisz” mazsorett és fúvószenekar felvonulásával kezdődött. Ezután Dr. Ráduly István polgármester hivatalosan megnyitotta a rendezvényt. A nyitóbeszéd után Klátyik András, Alsótold polgármestere és Sánta Imre bikfalvi lelkész köszöntötte az ünneplőket.

 

A hivatalos megnyitó után az uzoni „Atlantisz” fúvós zenekar és mazsorett csoport műsora következett, utána Dr. Ráduly István polármester és Pál János festő megnyitották a délután folyamán megtekinthető festmény kiállítást, valamint sor került Bölöni Dávid csikós bemutatójára és egy Mária szoboravatásra Szabó János portáján.

Az ünnepségsorozat az uzoni „Csere” gyerek néptánc együttes előadásával, a bikfalvi önkéntesek szavaló-, ének- és táncos előadásával, valamint az iskola udvarán estig tartó élőzenés bállal zárult.