Szociális intézmények

 

 

A Diakonia Keresztény Alapítvány egy non-profit, a keresztyén értékrendre alapuló szervezet. Missziójuk közé tartozik az élet óvása, szakmai segítség nyújtás szociális és egészségügyi problémákkal küszködő embereknek, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Céljuk az egyéni és a kollektív felelősségtudat megerősítése és az intézményes diakóniai hálózat fejlődése az Erdélyi Refomátus Egyházkerület szeretetszolgálatának képviseletében.

 

Legmeghatározóbb tevékenységük az otthoni gondozó szolgálat, melynek keretében  idős, krónikus beteg, ágyhoz kötött, vagy mozgásában korlátozott, szakápolásra szoruló személyeknek nyújtanak segítséget felekezetre, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül. Otthoni látogatásaikkal és segítségnyújtásukkal napi rendszerességgel jelen vannak és az idős vagy beteg embertársaink szüksége szerint végezik a kért szakápolást . Szolgálatukkal méltó ápolásban és gondozásban részesítik az idősödő embereket vagy a betegséggel küszködőket.  Jeligéjük: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,39).
A segítségnyújtást az ápolást igénylő személy, vagy annak hozzátartozói kérhetik a településeket ellátó ápolóktól, asszisztensektől. Az otthoni gondozás feltételeiről munkatásrsaik tájékoztatják az igénylőt, felmérik fizikai és egészségügyi állapotát, megállapodásban, szerződésben rögzítik a segítségnyújtás mibenlétét, és elvégzik a szakápolást vagy kezelést, az egyéni ápolási terv alapján, a beteg családorvosának vagy a szakorvosnak véleményét is figyelembe véve. A szolgálathoz tartozó kisjövedelmű idősek és betegek számára biztosítanak nedvszívót, pelenkát, tisztító- és tisztálkodószereket, esetenként ágyneműt, fehérneműt.

 

Az otthoni gondozó szolgálat beavatkozási területek szerint a következőkben nyújt segítséget:


 

Alapápolás:

Egészségügyi ápolás:

Szociális segítségnyújtás:

mosdatás, fürdetés, hajmosás, pelenka csere, fehérneműcsere, ruhacsere, ágyneműcsere, köröm és hajvágás, borotválás, etetés ápolási tanácsadás vérnyomásmérés, vércukorszint mérés injekciók beadása, sebellátás, kötözés vizelet-katéterek, vizeletzsákok cseréje, fülmosás, mobilizáció (mozgatás, masszírozás), egészségügyi tanácsadás közreműködés a háztartási teendők végzésében, gyógyszerkiváltás és gyógyszerszedés felügyelete, szennyes ruha és ágynemű mosodába szállítása, kimosása, közreműködés a beteg és orvos közötti kapcsolattartásban, segédeszköz kölcsönzés, látogatás, tanácsadás, tájékoztatás

 


 

Kapcsolattartó személy  – Uzon község: 

Karácsony Erika
Egészségügyi nővér

0736348231
0723684938

Autóbusz járatok

Autóbuszjáratok Dobolló – Sepsiszentgyörgy

Curse autobus Dobârlău – Sfântu Gheorghe

Bikfalva – Bicfalău

(Ortodox templom előtt – în fața bisericii Ortodoxe)

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

(Codreanu buszmegálló, söröző – stația de autobus Codreanu, berărie)

6:10

6:20

6:40

8:10

8:20

8:40

12:10

12:20

12:40

14:55

15:05

15:20

Autóbuszjáratok Sepsiszentgyörgy – Dobolló

Curse autobus Sfântu Gheorghe – Dobârlău

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Bikfalva – Bicfalău

(Ortodox templom előtt – în fața bisericii Ortodoxe)

Codreanu buszmegálló- stația de autobus Codreanu

söröző -berărie

7:30

7:32

7:45

7:55

11:30

11:32

11:45

11:55

14:05

14:07

14:20

14:35

16:15

16:17

16:30

16:45

Autóbuszjáratok Bodzaforduló – Sepsiszentgyörgy

Curse autobus Intorsura Buzăului – Sfântu Gheorghe

Bikfalva – Bicfalău

(Ortodox templom előtt – în fața bisericii Ortodoxe)

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

(Codreanu buszmegálló, söröző – stația de autobus Codreanu, berărie)

6:50

7:00

7:20

9:50

10:00

10:20

14:50

15:00

15:20

Autóbuszjáratok Sepsiszentgyörgy – Bodzaforduló

Curse autobus Sfântu Gheorghe – Intorsura Buzăului

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Bikfalva – Bicfalău

(Ortodox templom előtt – în fața bisericii Ortodoxe)

Codreanu buszmegálló- stația de autobus Codreanu

Codreanu buszmegálló- stația de autobus Codreanu

söröző -berărie

8:00

8:02

8:10

8:15

13:00

13:02

13:10

13:20

16:00

16:02

16:10

16:20

Autóbuszjáratok Szentivánlaborfalva – Sepsiszentgyörgy

Curse autobus Sântionlunca – Sfântu Gheorghe

Szentivánlaborfalva-

Sântionlunca

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

(Codreanu buszmegálló, söröző – stația de autobus Codreanu, berărie)

06:10

06:15

06:35

07:00

07:05

07:25

08:00

08:05

08:25

09:55

10:00

10:20

13:30

13:35

13:55

14:40

14:45

15:05

16:00

16:05

16:25

16:50

16:55

17:15

Autóbuszjáratok Sepsiszentgyörgy – Szentivánlaborfalva

Curse autobus Sfântu Gheorghe – Sântionlunca

Sepsiszentgyörgy – Sfântu Gheorghe

(Codreanu buszmegálló, söröző – stația de autobus Codreanu, berărie)

Uzon – Ozun

(központ – centru)

Szentivánlaborfalva-

Sântionlunca

06:35

06:55

07:00

07:30

07:50

07:55

09:30

09:50

09:55

12:00

12:20

12:25

14:15

14:35

14:40

15:05

15:25

15:30

16:25

16:45

16:50

17:20

17:40

17:45

Vasúti menetrend

Az Uzoni állomáson áthaladó szerelvények száma: 15
Indulás
Rang Vonat Indulás ideje Irány
P 4501 4:35 Brassó 4:04 – Uzon 4:40 – Sepsiszentgyörgy 4:50 – Tusnádfürdo Hm 5:36 – Csikszereda 6:25- Madéfalva 6:38 – Oltfo 7:15 – Gyergyószentmiklós 7:58 – Déda 9:52
P 4582 5:17 Sepsiszentgyörgy 5:10 – Uzon 5:16 – Brassó 5:50
P 4502 6:50 Madéfalva 5:08 – Csikszereda 5:17 – Tusnádfürdo Hm 5:54 – Sepsiszentgyörgy 6:41 – Uzon 6:49 – Brassó 7:22
P 4503 6:52 Brassó 6:10 – Uzon 6:42 – Sepsiszentgyörgy 7:00 – Tusnádfürdo 7:59 – Csikszereda 8:37 – Madéfalva 8:48 – Oltfo 9:19
P 4581 8:20 Brassó 7:42 – Uzon 8:19 – Sepsiszentgyörgy 8:28
P 4504 8:40 Déda 2:39 – Gyergyószentmiklós 4:49 – Oltfo 5:30 – Madéfalva 5:59 – Csikszereda 6:12 – Tusnádfürdo 7:33 – Sepsiszentgyörgy 8:31 – Uzon 8:39 – Brassó 9:12
P 4011 11:41 Brassó 11:08 – Uzon 11:40 – Sepsiszentgyörgy 11:49 – Tusnádfürdo 12:37 – Csikszereda 13:15 – Madéfalva 13:26 – Oltfo 13:56 – Gyergyószentmiklós 14:42 – Déda 16:49 – Marosvásárhely 18:25
P 4584 13:18 Sepsiszentgyörgy 13:11 – Uzon 13:17 – Brassó 13:51
P 4506 15:13 Oltfo 12:56 – Madéfalva 13:22 – Csikszereda 13:37 – Tusnádfürdo 14:14 – Sepsiszentgyörgy 15:04 – Uzon 15:12 – Brassó 15:46
P 4583 15:15 Brassó 14:32 – Uzon 15:05 – Sepsiszentgyörgy 15:24
P 4015 16:34 Brassó 16:02 – Uzon 16:33 – Sepsiszentgyörgy 16:42 – Tusnádfürdo 17:34 – Csikszereda 18:23 – Madéfalva 18:34 – Oltfo 19:07 – Gyergyószentmiklós 20:04 – Déda 22:12 – Marosvásárhely 23:46
P 4014 17:20 Marosvásárhely 10:37 – Déda 11:54 – Gyergyószentmiklós 14:18 – Oltfo 14:57 – Madéfalva 15:23 – Csikszereda 15:35 – Tusnádfürdo 16:12 – Sepsiszentgyörgy 17:11 – Uzon 17:19 – Brassó 17:53
P 4586 18:12 Sepsiszentgyörgy 18:05 – Uzon 18:11 – Brassó 18:45
P 4505 20:20 Brassó 19:49 – Uzon 20:19 – Sepsiszentgyörgy 20:28 – Tusnádfürdo 21:23 – Csikszereda 22:02 – Madéfalva 22:34
P 4016 21:37 Marosvásárhely 14:20 – Déda 15:39 – Gyergyószentmiklós 18:26 – Oltfo 19:13 – Madéfalva 19:42 – Csikszereda 19:54 – Tusnádfürdo 20:40 – Sepsiszentgyörgy 21:29 – Uzon 21:36 – Brassó 22:08

Tanácshatározatok